A ​nagy székely mesemondó hatvanesztendős korában kezdte papírra vetni emlékeit, amikor már Erdélybe visszaköltözve a Cimbora című gyermeklap szerkesztésén és szülőföldje szellemi föllendítésén munkálkodott. Számot ad származásáról, nemzetségéről, fölidézi szülei, nagyszülei alakját, feleleveníti a kisbaconi tündérkertet, megrajzolja a székely házak belső világát, saját gyerekkori önarcképét, mely a falu lakóinak csoportképébe illik. Szól a szülői háztól való elszakadásról, föltárja a székelyudvarhelyi kollégium mindennapjait, szokásrendjét, érdekes figurákkal és epizódokkal jelenítve meg ottani diákéveit. Egymásra halmozódó emlékrétegekből bontakozik ki az erdélyi táj és a benne élők, a szerzőt oly mélyen érintő világa. Fogyhatatlan kedély, mesélő közvetlenség, friss ábrázolókészség és a szeretet líraisága hatja át a könyv minden sorát. „Az önéletrajznak természettől fogva szerénytelen és szemérmetlen műfajában páratlan írás ez, nemcsak Arany János szemérmével és tartózkodásával, ami a személyes vallomásokat illeti, hanem azzal a szerénységgel is, amellyel írója a tenorista helyéről a kórusba húzódik vissza” – írja a kötet előszavában a szerző fia, Benedek Marcell.

Az önéletrajz utolsó fejezeteiben már a székely kollégiumból kinőtt, pesti bölcsészetre került Benedek Elek sorsát is nyomon követhetjük. Tanúi lehetünk például a találkozásnak, amikor az egyetemista diák első népköltési gyűjteményét teszi le Gyulai Pál asztalára. A fiatalember, aki a pesti aszfalton sem szégyell az édesanyja szőtte-fonta ruhában járni, a kötet utolsó soraiban is így búcsúzkodik: „- Tiéd a szívem, tiéd a lelkem, tiéd mindenem, édes anyaföldem!” Erdély szépségeit, az ott élő emberek szokásait lírai képsorokban megelevenítő munka.
View Less